Kollagén - Az egészséges öregedés titka

A kollagén rendkívül fontos egészségünk megőrzéséhez és fokozásához, ráadásul pótlása az egészséges öregedés egyik alapvető eleme is. Lássuk, miért!

Születésnapot ünneplő idős nők. Kollagén - Az egészséges öregedés titka

A kollagénről röviden

A kollagén a szervezetünkben található fehérjék közel 30%-át, és a bőr szöveteinek csaknem 80%-át alkotja. Azonban a kollagén nem csak bőrünk, hanem csontjaink, izmaink, ínszalagaink és ízületeink fő építőeleme is. Szerepet játszik továbbá vérereink, ízületeink és inaink szerkezetének biztosításában és erősítésében is. A kollagént szervezetünk ugyan képes előállítani, az évek során termelése természetesen csökken, így javasolt az étrenden keresztül pótolni azt. Szerencsére számos étrendi forrásból is bevihetjük a kollagént, valamint az annak felépítéséhez szükséges tápanyagokat, illetve bizonyos ételek fogyasztásával elősegíthetjük termelését is. A kollagén fő összetevői a prolin, glicin és hidroxiprolin aminosavak, amelyek alapvető fontosságúak mind a kollagén előállításához, mind pedig bőrünk és hajunk vitalitásának fenntartásához, valamint csontjaink és ízületeink egészségének megőrzéséhez.


A kollagén szerepe a szervezetünkben

Szervezetünk a kollagént vázként, szerkezeti elemként használja, így az struktúrát és erőt biztosít több szervrendszerben is. A kollagénre gyakran “ragasztóként” is utalnak fontos “összetartó” szerepe miatt. A kollagén fehérjéi alkotják például bőrünk extracelluláris mátrixát és hozzájárulnak annak rugalmasságához és szilárdságához is. A kollagén fontos feladata továbbá, hogy a szöveteket rugalmasan tartsa, így elengedhetetlen az ízületek egészségének megőrzéséhez is.

A kollagén étrend-kiegészítők egyre nagyobb figyelmet kapnak a kor előrehaladtával

Az életkor előrehaladtával szervezetünk kevesebb kollagént termel, ami többek között a ráncok megjelenését, az ízületi porcok gyengülését, valamint más korral összefüggő problémákat eredményez. Ez a szintcsökkenés már a húszas éveink közepén elkezdődhet, hiszen az olyan életviteli és környezeti tényezők, mint például a dohányzás, a túlzott cukorfogyasztás és a napfénynek való fokozott kitettség tovább csökkenthetik a kollagén szintjét. A kollagént tartalmazó készítmények rendszeres alkalmazása szerencsére segíthet lassítani a kollagénvesztést, hozzájárulva többek között a bőr hidratálásának növeléséhez, a ráncok mértékének csökkentéséhez és az ízületek egészségének fokozódásához is. 

Növényi vagy állati eredetű készítményeket válasszunk a kollagén szintjének fokozására? 

Bár maga a kollagén nem található meg növényi forrásokban, bizonyos növényi eredetű, antioxidánsokban gazdag ételek, mint például a bogyós gyümölcsök, a fokhagyma és a leveles zöldek rendszeres és bőséges bevitelével elősegíthetjük a kollagén természetes termelését. Ezekkel szemben az olyan állati eredetű ételekben, mint például a csontlevesben, a csirkehúsban, a halakban, a zöldkagylóban és tojásfehérjében természetesen megtalálható kollagén fogyasztást követően képes közvetlenül hasznosulni a szervezetben. 

Az állati eredetű kollagén több típusát is megkülönböztetjük, melyek mind más-más módon támogatják egészségünk. A tengeri kollagén például rendkívül hatékonyan felszívódik és főként a bőr állapotának javításához ideális. A marhából származó kollagén szintén nagyszerű a bőr védelmére, ráadásul emellett a csontok és az izmok egészségének megőrzéséhez is hozzájárulhat. Kimutatták, hogy a kollagén különböző típusainak kombinált alkalmazása szélesebb egészségügyi előnyöket nyújthat, kifejezetten, ha azt a változatos étrend részeként, a hasznosulást tovább fokozó növényi eredetű ételekkel egyidejűleg fogyasztjuk.

Miért ajánlott több kollagéntípust is fogyasztani?

Egyetlen kollagéntípus fogyasztása is hasznos lehet, hiszen a kollagén különböző típusai mind-mind előnyösek egészségünkre nézve. A legátfogóbb hatás elérése érdekében azonban ajánlott olyan terméket választani, amely a kollagén több típusát is tartalmazza egyidejűleg. A tengeri, vagyis a halakból származó kollagén, a bovin, tehát a marhából származó kollagén, valamint a csirkekollagén és a tojáshéjmembránból származó kollagén rendszeres étrendi és étrend-kiegészítők általi fogyasztása szélesebb körű védelmet nyújt, hiszen mindegyik típusnak egyedi előnyei vannak.

Hogyan járulhat hozzá a kollagén az egészséges öregedéshez?

Szövetregeneráció és sebgyógyulás

A kollagénről tudjuk, hogy fontos hatással van a bőr egészségére, ám amellett, hogy fiatalosabb megjelenést kölcsönözhet, tanulmányok szerint szerepet játszhat a sebgyógyulás elősegítésében és a szövetek regenerálásában is. Ez annak köszönhető, hogy serkenti az új bőrsejtek termelését, így sérülések esetén, valamint műtéteket követően jelentősen lerövidítheti a gyógyulási időt.

Az ízületek védelme

Az életkor előrehaladtával sajnos egyre gyakoribbak az ízületeket sújtó panaszok. A kollagén bizonyítottan segít az ízületek és a porcok integritásának fenntartásában, így nem csak védi azok általános egészségét, hanem tanulmányok szerint csillapíthatja az olyan, sokakat érintő ízületi betegségek fájdalmas tüneteit, mint például oszteoartritisz, vagy más néven ízületi porckopás. 

Az emésztőrendszer egészségének fenntartása

Ugyan a kollagént legtöbben a bőrre és az ízületekre gyakorolt hatása miatt fogyasztják, kimutatták, hogy rendszeres alkalmazásával az emésztőrendszer egészségét is fokozhatjuk. A kollagén megakadályozhatja a bélhártya roncsolódását és fokozhatja a bélrendszer sejtjeinek regenerálódását is, így segíthet olyan gyomor- és bélrendszeri panaszok kezelésében, mint például a különböző gyulladásos bélbetegségek, vagy az áteresztő bél szindróma

A szív- és érrendszer védelme

Testünk fontos építőelemeként a kollagén a szívben és az artériákban is megtalálható. Ha az életkor előrehaladtából adódóan, betegségek miatt, vagy pedig káros környezeti vagy életviteli tényezők következtében a szervezetben a kollagén szintje túlságosan lecsökken, a szív és az artériák sejtjei és szövetei rendellenesen roncsolódhatnak és legyengülhetnek. Ez akár ateroszklerózis, más néven érelmeszesedés, illetve más súlyos panaszok kialakulását is eredményezheti. 

 

Egészséges öregedés

Az egészséges öregedés napjainkban egyre nagyobb figyelmet élvez, így az ezt elősegítő étrendi faktorokat, tápanyagokat, vegyületeket, és kombinált készítményeket is egyre több tanulmány vizsgálja. A kollagénről több kutatás is kimutatta, hogy rendszeres és megfelelő mennyiségű bevitele elősegítheti többek között a bőr rugalmasságának hosszabb ideig való megőrzését, az elernyedt bőr feszesebbé tételét, a bőr hidratáltságának fokozását, valamint lassíthatja a természetes öregedési folyamatok lefolyását is. 

A haj, a körmök és a fogak védelme

A kollagén jelentős részét képezi a hajnak, a körmöknek és fogaknak is. Nem meglepő, hogy ezek állapotára és megjelenésére is hatással van az, hogy milyen koncentrációban található meg szervezetünkben a kollagén, illetve az is, hogy szükség esetén pótojuk-e azt. A kollagént tartalmazó étrend-kiegészítők fogyasztását akár már húszas éveinkben elkezdhetjük, aminek köszönhetően bőrünk, hajunk, körmeink, valamint fogaink egészségét is tovább megőrizhetjük. 

Ajánlott termék a kollagén rendszeres pótlására és szintjének hatékony fokozására: Mannavita MultiKollagén Italpor - A Mannavita MultiKollagén Italpor marhából, halból, valamint tojáshéjmembránból származó kollagént is tartalmaz, így az egészséges és változatos étrend részeként fogyasztva hamar megtapasztalhatjuk átfogó egészségvédő hatását.

Mit tartsunk szem előtt a kollagén rendszeres alkalmazása során?

Bár a kollagén étrend-kiegészítők bevitele általában biztonságosnak tekinthető, fontos, hogy alkalmazása előtt konzultáljunk orvosunkkal, különösen, ha bármilyen betegségtől szenvedünk, vagy gyógyszert szedünk, illetve terhesség vagy szoptatás esetén. Minden esetben válasszunk magas minőségű, megbízható forrásból származó étrend-kiegészítőt. A kiegyensúlyozott étrend, a megfelelő külső és belső hidratálás, valamint a napon való túlzott tartózkodás kerülése és a megfelelő fényvédő készítmények alkalmazása szintén alapvető fontossággal bírnak a kollagén termelésének természetes maximalizálása, illetve az étrendből bevitt kollagén beépülése terén.

A kollagén több, mint egy szépségipar által promotált termék. A kollagén ugyanis  tudományosan igazolt egészségügyi előnyök széles skáláját nyújtja a bőr védelmétől kezdve az ízületek egészségének megőrzésén át az emésztőrendszer támogatásáig. Akár az egészséges étrenden, akár étrend-kiegészítőkön keresztül visszük be, alkalmazásával nem csak a fiatalosabb megjelenést tesszük lehetővé, hanem az egészséges öregedést és a jobb életminőséget is.

A fenti információk tájékoztató jellegűek!

Források:

https://examine.com/supplements/collagen/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK507709/

https://examine.com/type-ii-collagen/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK542226/

https://examine.com/summaries/study/9goom9/

https://examine.com/summaries/study/OdnLj0/

https://examine.com/summaries/study/9KGG79/

Fotók a megjelenés sorrendjében: Vlada Karpovich

Team Picsfast, Los  Muertos Crew, Ivan Samkov

Általános táplálkozási és egészség tanácsadó, szakértő. Az Egyesült Királyságban, egészség tanácsadóként dolgozott a Holland & Barrett-nél és a Superdrug-nál.
Jelenleg Összesen 848 cikk között kereshet.
Videók megtekintése:

Szabolcs videók youtube Szabolcs, Inda videók Szabolcs videók, Bitchute