A rózsagyökér jótékony hatásai – Miért érdemes fogyasztani ezt az értékes gyógynövényt?

A Rhodiola rosea egy sárgás virágú cserje, amelynek legértékesebb része a gyökere. Ott található ugyanis egészségvédő hatóanyagainak nagy része. Nézzük, hogy melyek ezek!

A Rhodiola rosea gyökere, amelyet rózsagyökérként is emlegetnek, több, mint 140 hatóanyagot tartalmaz. Skandináviában már több száz éve használják különböző egészségügyi problémák kezelésére, világszerte pedig azután vált ismertté, hogy az 1960-as években szovjet kutatóknak sikerült bebizonyítani, hogy a rózsagyökér egy speciális hatóanyagot tartalmaz. Megállapították azt is, hogy maga a rózsagyökér, illetve a benne található hatóanyag adaptogén, ami azt jelenti, hogy képes alkalmazkodni a szervezet igényeihez, vagyis csak annyira avatkozik be a működésébe, amennyire szükség van.

Korábban szorongás, fáradtság és depresszió esetén alkalmazták, ma már a széles körű vizsgálatoknak köszönhetően egyre több probléma esetén fogyaszthatjuk sikerrel. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a területeket, ahol a rózsagyökér, mint természetes gyógymód alkalmazható.

A rózsagyökér segít kezelni a stresszt

A rózsagyökér egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy adaptogén hatású, vagyis nem-specifikus módon fokozza az ellenállást a pszichés vagy fizikai stresszel szemben. A szakemberek úgy gondolják, hogy az adaptogének feszültségekkel teli időszakokban történő fogyasztása segíthet könnyebben kezelnünk a stresszt.

A rózsagyökérről kimutatták, hogy enyhítheti a kiégés tüneteit is. Egy tanulmányban 118, stressz okozta kiégésben szenvedő ember vett részt, akik napi 400 mg rózsagyökeret vettek be 12 héten keresztül. A vizsgálat résztvevői egyértelmű javulást mutattak a különféle tünetekben, mint például a stressz és a depresszió, amelyek gyakran társulnak a kiégéssel. A legnagyobb javulás az első héten következett be, és a vizsgálat során végig folytatódott. Bár az eredményeket biztatónak találták, további vizsgálatokat javasoltak.

A rózsagyökér segíthet legyőzni a fáradtságot

A stressz, a szorongás és a nem megfelelő alvás csak néhány olyan tényező, amely hozzájárulhat a fáradtsághoz kialakulásához. Az adaptogén hatással rendelkező rózsagyökér a vizsgálatok alapján segíthet leküzdeni a fáradtságot, ugyanis egy 100 fő részvételével zajló megfigyelés során, a krónikus fáradtságban szenvedő 8 héten keresztül kaptak rózsagyökér tartalmú étrend-kiegészítőt, és a vizsgálati időszak végére jelentős javulást éreztek az állapotukban. Elsősorban arról számoltak be, hogy már 1 hét után csökkent a stresszszintjük, javult a közérzetük, kevésbé érezték fáradtnak magukat, és összességében a javult az életminőségük.


A rózsagyökér segíthet legyőzni a depressziót

A szakemberek különböző vizsgálatok során megfigyelték, hogy a rózsagyökér antidepresszáns tulajdonságokkal is rendelkezik, így hatékonyan segíthet legyőzni a depressziót. Több kutatást is végeztek a témában, amelyek során megállapították, hogy bár az orvosok által felírt gyógyszerekkel hasonló a rózsagyökér hatása, ennél lényegesen kevesebb mellékhatást éreztek az érintettek.

A rózsagyökér javíthatja az agyműködést

Egészséges, változatos étrend, testmozgás és megfelelő mennyiségű pihenés. A szakemberek szerint ezek létfontosságúak agyunk megfelelő működéséhez. Több vizsgálat során azonban megfigyelték azt is, hogy a rózsagyökér tartalmú étrend-kiegészítők javíthatják a tanulási képességeket és a memóriát.

Egy tanulmány során ápolónőket figyeltek meg, akik munkájukból adódóan sokszor szenvednek mentális és fizikai fáradtságtól. A 42 napos megfigyelési időszak alatt azt vették észre, hogy a résztvevők azon csoportja, amelyik rózsagyökér-tartalmú étrend-kiegészítőt szedett, alacsonyabb fokú fáradtságról számolt be, mint a placebót fogyasztó csoport tagjai.

A rózsagyökér segítséget nyújthat a fokozott fizikai igénybevétel esetén

Szakemberek szerint a rózsagyökér javíthatja a fizikai és sportteljesítményt azáltal, hogy csökkenti a mentális és fizikai fáradtságot, valamint antioxidáns hatásának köszönhetően erősíti a szervezetet.

Bár a megfigyelések bizalomra adnak okot, a szakemberek további vizsgálatokat tartanak szükségesnek azért, hogy pontos képet kapjanak a rózsagyökér ilyen jellegű hatásáról.

A jelenlegi kutatási eredmények azt sugallják, hogy a rózsagyökér fogyasztása biztonságos, ugyanis a rendszeresen fogyasztók körében nem jellemző a mellékhatások kialakulása. Ha természetes és biztonságos formában szeretnénk fogyasztani a rózsagyökeret, akkor ismerkedjünk meg az Ashwarax étrend-kiegészítő kapszulával, amely a MANNAVITA webáruházban kapható. Az Ashwarax étrend-kiegészítő kapszula nem csupán rózsagyökeret tartalmaz, hanem ezen kívül még 14 gyógynövény kivonatát és intelligens kombinációját. Fogyasztása javasolt szorongás, pánikbetegség, idegrendszeri vagy fizikai stressz, fáradékonyság, gyengeség, álmatlanság, depresszió, valamint levertség esetén.

Forrás:
https://www.healthline.com/nutrition/rhodiola-rosea
https://www.healthline.com/health/stress/smart-girls-guide-to-adaptogens 
https://www.healthline.com/nutrition/10-reasons-you-are-tired  
https://www.healthline.com/nutrition/16-best-foods-for-diabetics 

Életmód- és táplálkozási tanácsadó. Szakértője a reform élelmiszereknek, diétáknak, mikro- és makro tápanyagoknak.
Jelenleg Összesen 848 cikk között kereshet.
Videók megtekintése:

Szabolcs videók youtube Szabolcs, Inda videók Szabolcs videók, Bitchute