Gyömbér esszenciális olaj – Egy bélbarát illóolaj

A gyömbér gyökerét évszázadok óta használják gyógynövényként. A belőle készült esszenciális olaj pedig valóságos áldás az emésztés számára. Nézzük, hogy miért!

Az ázsiai konyha rajongói számára a gyömbér egyet jelent a könnyen megemészthető, ízletes ételekkel. A szakácsok ugyanis előszeretettel használják szinte minden fogás elkészítéséhez, beleértve a húsételeket is, azért, hogy az emésztést elősegítsék.

A gyömbér illóolaj egészségügyi előnyei közel azonosak a friss gyömbér hatásaival. Szakemberek szerint az illóolaj néha még erősebb hatást is vált ki, ugyanis ebben koncentráltan található a gingerol, amely a gyömbér legerősebb vegyülete. Éppen emiatt úgy gondolják, hogy a gyömbér illóolajat érdemes lenne a mindennapjaink szerves részévé tenni, mert nem csupán a bélrendszer számára jótékony, hanem az egész szervezetünk egészségét igyekszik támogatni.

Kezeli a gyomorrontást, támogatja az emésztést

A gyömbér illóolaj az egyik legjobb természetes gyógymód kólika, emésztési zavarok, hasmenés, görcsök, gyomorfájás és hányás esetén. Sőt, a gyömbérolaj még az émelygés természetes gyógymódjaként is hatékony lehet.

Gyógyíthatja a fertőzéseket

A gyömbér illóolaj antiszeptikus hatású, így segít legyőzni a mikroorganizmusok és baktériumok által okozott fertőzéseket. Hatékony lehet bélfertőzések esetén, illetve természetes segítség lehet bakteriális vérhas és ételmérgezés során is. Laboratóriumi vizsgálatokban bebizonyosodott, hogy gombaellenes tulajdonságokkal rendelkezik.

Segíthet légzési problémák esetén

A gyömbér illóolaj köptető hatású, ezért segíthet eltávolítani a nyálkát a torokból és a tüdőből, valamint természetes gyógymódként ismert megfázás, influenza, köhögés, asztma, hörghurut és légszomj esetén is.

Csökkentheti a gyulladásokat

A gyulladás az egészséges szervezetben normális és hatékony válasz, amely elősegíti a gyógyulást. Amikor azonban az immunrendszer túlzottan reagál, és megtámadja az egészséges testszöveteket, akkor olyan gyulladások alakulnak ki, amelyek számos egészségügyi problémát okozhatnak, beleértve a puffadást, a duzzanatot, a fájdalmat és az egyéb kényelmetlenségeket.

Ma már a szakemberek is jól tudják, hogy a legtöbb betegség hátterében valamilyen kóros gyulladás áll. A bélrendszer sem kivétel ez alól, hiszen a bélrendszer gyulladása okozhatja például az áteresztő bélszindrómát, az ízületi gyulladást, valamint a cöliákiát és az irritábilis bélbetegséget.

A gyömbér illóolaj egyik összetevőjének, az úgynevezett zingibainnak köszönhető az olaj gyulladásgátló tulajdonsága. Ez a fontos összetevő fájdalomcsillapító hatású, ezért csökkentheti az izomfájdalmakat, az ízületi gyulladást, a migrént és fejfájást.

Erősíti a szívet

Szakemberek szerint a gyömbér illóolaj képes csökkenteni a koleszterinszintet és a véralvadást. Egy tanulmány szerint ugyanis a gyömbér csökkentheti a koleszterinszintet, és segíthet megelőzni a véralvadást, ami hatékony segítség lehet olyan szívbetegségek kezelésében, ahol az erek elzáródhatnak, és szívroham vagy szélütés alakulhat ki.

A koleszterinszint csökkentése mellett a gyömbérolaj javítja a lipid-anyagcserét, így segíthet csökkenteni a szív- és érrendszeri betegségek és a cukorbetegség kockázatát.


Nagyon értékes antioxidáns

A gyömbér egy rendkívül erős antioxidáns hatású növény. Az antioxidánsok segítenek megóvni sejtjeinket a károsodástól, így hozzájárulnak olyan egészségügyi problémák megelőzéséhez, mint a szívbetegségek, a daganatos betegségek és a demencia.

Természetes afrodiziákum

A gyömbér és a gyömbér illóolaja természetes és hatékony segítség lehet impotencia, valamint libidó vesztés esetén. Ezenkívül segít a stressz oldásában, valamint a bátorság és az öntudat érzését kelti, így kiküszöböli az önbizalomhiányt és a félelmet.

Oldja a szorongást

Az ájurvédikus gyógyászatban a gyömbérolajról úgy tartják, hogy olyan érzelmi problémákat kezel, mint a félelem, az elhagyatottság, valamint az önbizalom és a motiváció hiánya. Aromaterápiaként használva a gyömbér illóolaj képes enyhíteni a szorongás, a depresszió és a kimerültség érzéseit. A gyömbérolaj melegítő tulajdonsága hozzájárul a könnyebb elalváshoz és a jobb pihenéshez.

Enyhíti a menstruációs görcsöket és az izomfájdalmakat

Az olyan fájdalomcsillapító összetevőinek köszönhetően, mint például a zingibain, a gyömbér illóolaj enyhíti a menstruációs görcsöket, a fejfájást, a hátfájást és az egyéb izomfájdalmat. A kutatások szerint egy-két csepp gyömbér illóolaj napi elfogyasztása hatékonyabb az izom- és ízületi fájdalmak kezelésében, mint a háziorvosok által adott fájdalomcsillapítók. Ennek oka, hogy a gyömbér illóolaj csökkenti a gyulladásokat, és fokozza a keringést.

Hogyan érdemes használni a gyömbér illóolajat?

Mielőtt beszélnénk arról, hogyan kell használni a gyömbér illóolajat, fontos, hogy tisztában legyünk néhány alapvető dologgal.

Ma már Magyarországon is rengeteg típusú illóolaj van forgalomban. Sajnos a legtöbb nem illóolaj, csupán illatolaj, mert tele van olyan összetevőkkel, amelyek az elnevezésben megjelölt alapanyagok illatát ugyan kölcsönözik az olajnak, de a hatását nem. Éppen ezért kerüljük a nagyon olcsó, bizonytalan eredetű illóolajokat. Helyettük válasszunk valódi, 100%-ban tiszta, valódi illóolajat, amit más néven esszenciális olajnak is hívnak, mert csak ezektől várhatjuk a pozitív élettani hatásokat.

Mivel a gyömbér illóolajat belsőleg is lehet fogyasztani, ezért különösen oda kell figyelni, hogy csak megbízható illóolajat alkalmazzunk azért, hogy elkerüljük a veszélyeket. Ha bizonytalanok vagyunk az olaj kiválasztásában, akkor kérjük ki szakképzett aromaterapeuta véleményét.

Ha sikerült kiválasztanunk egy jó minőségű gyömbér illóolajat, akkor az alábbiakban felsoroltaknak megfelelően alkalmazzuk:

  • A vérkeringés és a szív egészségének javítása érdekében naponta kétszer dörzsöljünk egy-két csepp gyömbér illóolajat a szívünkre.
  • Izom- és ízületi fájdalmak esetén dörzsöljünk be két-három csepp olajat a szükséges területre, naponta kétszer.
  • A hangulat és a bátorság fokozása érdekében cseppentsünk két-három cseppet egy diffúzorba, vagy lélegezzük be naponta kétszer.
  • Hányinger esetén oszlassunk el két-három csepp gyömbérolajat a tenyerünkben, majd lélegezzünk mélyeket, vagy tegyünk egy-két cseppet a gyomorra, és óvatosan masszírozzuk be.
  • Alacsony libidó esetén párologtassunk két-három csepp gyömbérolajat, vagy cseppentsünk egy-két cseppet a lábfejünkre vagy az alhasra.
  • Az emésztés elősegítése és a méreganyagok eltávolítása érdekében adjunk két-három csepp gyömbérolajat a meleg fürdővízhez.
  • A légúti betegségek enyhítésére igyunk gyömbérteát, vagy adjunk hozzá egy csepp gyömbér illóolajat a zöld teához naponta kétszer.
  • A hányás kezelésére adjunk egy csepp gyömbérolajat egy pohár vízhez vagy csésze teához, és lassan igyuk meg.

Forrás:
https://draxe.com/essential-oils/ginger-essential-oil/
https://draxe.com/nutrition/10-medicinal-ginger-health-benefits/
https://draxe.com/essential-oils/essential-oil-uses-benefits/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/24020099/

 

Életmód- és táplálkozási tanácsadó. Szakértője a reform élelmiszereknek, diétáknak, mikro- és makro tápanyagoknak.
Jelenleg Összesen 849 cikk között kereshet.
Videók megtekintése:

Szabolcs videók youtube Szabolcs, Inda videók Szabolcs videók, Bitchute