15 tudományosan bizonyított érv a kurkuma rendszeres fogyasztása mellett

Fedezzük fel az arany fűszernek is nevezett kurkuma lenyűgöző egészségvédő hatásait, és tudjunk meg többet arról, hogy miért érdemes minden nap fogyasztanunk!

Friss kurkuma. 15 tudományosan bizonyított érv a kurkuma rendszeres fogyasztása mellett

Mi az a kurkuma?

A kurkuma (Curcuma longa), egy arany színű, Délkelet-Ázsiában és Indiában honos növény, amelyet arany fűszernek is neveznek. A fűszert a kurkuma növény gyökeréből állítják elő, amelyet szárítás után porrá őrölnek. Ezt a port, illetve a friss gyökereket az ázsiai országokban gyakran hagyományos ételek elkészítéséhez, illetve az ayurvédikus, a kínai, és mára már a nyugati orvoslásban különböző gyógyászati célokra is alkalmazzák. 

A kurkuma fő aktív összetevője a kurkumin egy polifenol vegyület, amely főként erőteljes antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásáról ismert, azonban a kurkuma egészségügyi előnyei messze túlmutatnak gyulladáscsökkentő hatásán. A kurkuma népszerűsége világszerte egyre csak növekszik, és ez nem véletlen. Ebből a bejegyzésből kiderül, hogy mi az arany fűszer kelendőségének oka, mik rendszeres fogyasztásának tudományosan alátámasztott jótékony hatásai, valamint néhány érdekes tény mellett a kurkuma hagyományos felhasználási módjairól is olvashatunk.


Érdekességek a kurkumáról

  • A kurkumát már több, mint 4000 évvel ezelőtt elkezdte használni az emberiség. 
  • A növényt előszeretettel alkalmazták a védikus kultúrában mind fűszerként, mind gyógynövényként, mind pedig spirituális szertartások elengedhetetlen elemeként. 
  • Ugyan a kurkuma több ezer éve meghatározó szerepet játszik az ayurvédikus orvoslásban, a nyugati világ csak a 13. században, Marco Polo révén ismerhette meg, akinek köszönhetően a világ többi részén is egyre elterjedtebbé vált az arany fűszer alkalmazása mind a gasztronómia, mind pedig a természetgyógyászat világában. 
  • Érdekes továbbá, hogy annak ellenére, hogy a kurkuma jelentős egészségügyi előnyökkel rendelkezik, fő aktív hatóanyaga, a kurkumin a fűszer tömegének csupán 3%-át teszi ki, ami jelzi e vegyület erőteljes terápiás képességeit.

A kurkuma hagyományos felhasználása

Történelmileg a kurkumát széles körben használták az ayurvédikus és a kínai orvoslásban a legkülönbözőbb állapotok kezelésére. Ezek közé tartoznak többek között a légzőszervi problémák, egyes májbetegségek, a gyulladásos bőrpanaszok, és bizonyos emésztőrendszeri zavarok is. Ezeken túl antiszeptikus és gyulladáscsökkentő tulajdonságai miatt a kurkumát gyakran alkalmazták kenőcsök vagy balzsamok összetevőjeként bőrsérüléseken, valamint belső gyulladások esetén frissen, porként, teaként, vagy arany tejként fogyasztva.

15 tudományosan bizonyított érv a kurkuma egészségügyi alkalmazása mellett

1. Erőteljes gyulladáscsökkentő hatás

A kurkuma fő aktív hatóanyaga, a kurkumin rendkívül erős gyulladáscsökkentő tulajdonsággal rendelkezik, amelynek köszönhetően sok szintetikus gyógyszerrel felveheti a versenyt. Ezekkel szemben ráadásul a növény alkalmazása során jelentősen alacsonyabb a nemkívánatos mellékhatások kialakulásának kockázata, így gyulladásos panaszok esetén érdemes megfontolnunk a kurkuma fűszerként vagy étrend-kiegészítőként való alkalmazását.

Ajánlott kurkumát tartalmazó termék: Mannavita Kurkunex

2. Antioxidáns tulajdonságok

Klinikai vizsgálatok szerint a kurkuma gazdag antioxidáns hatású vegyületekben, melyek semlegesíthetik a szervezetben a gyulladások kialakulásáért és a sejtek károsodásáért is felelős szabad gyököket, valamint fokozzák a szervezet saját antioxidáns enzimjeinek szintjét.

3. Fokozza az agyi eredetű neurotróf faktor (BDNF) termelést

Egyes tanulmányok szerint a kurkuma rendszeres fogyasztása segíthet az agyi és idegrendszeri betegségek kialakulásának jelentős késleltetésében, valamint az agy általános működésének javításában is fontos szerepet játszhat.

4. Csökkentheti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát

Kimutatták, hogy a kurkuminban bővelkedő kurkuma megfelelő alkalmazás mellett javíthatja az endothel funkciót, melynek köszönhetően csökkentheti a különböző a szív- és érrendszeri panaszok kialakulásának kockázatát.

5. Potenciális rákellenes hatás

Beszámolók szerint a kurkuma csökkentheti a rákos sejtek molekuláris szintű terjedését, így a kurkuma ígéretes lehet egyes rákos megbetegedések kezelésében, ám ennek megerősítésére további kutatások szükségesek. 

6. Az artritisz és más ízületi gyulladások tüneteinek csillapítása

Számos tudományos vizsgálat és felhasználói visszajelzés beszámolt már a kurkuma rendkívüli hatásáról a különböző gyulladásos ízületi panaszok esetén. Erőteljes gyulladáscsökkentő és sejtvédő tulajdonságainak köszönhetően a kurkumával természetesen és hatékonyan csillapíthatjuk az artritisz és más ízületi bántalmak okozta tüneteket

Ajánlott kurkumát tartalmazó termék: Mannavita Arthro4

7. Hangulatjavító és természetes antidepresszáns

Tanulmányok szerint a kurkuma rendszeres alkalmazása jótékonyan befolyásolhatja a hangulatot, és hatékony lehet a sokakat érintő depresszió, valamint más hangulati rendellenességek tüneteinek enyhítésében is.

8. Öregedéslassító hatás

Erőteljes antioxidáns, gyulladáscsökkentő, sejtvédő, és öregedéslassító vegyületeinek köszönhetően az arany fűszer rendszeres fogyasztása nem csak mentális és fizikai jóllétünk megőrzéséhez járulhat hozzá, hanem beszámolók szerint a hosszú (és egészséges) élet egyik kulcsa lehet.

9. Segítség az Alzheimer-kór kezelésében

Klinikai vizsgálatok korai bizonyítékai szerint a kurkuma rendszeres, orvos által meghatározott és felügyelt alkalmazása segíthet az Alzheimer-kórra jellemző rendellenesen felhalmozódott amiloid plakkok eltávolításában, és jelentős szerepet játszhat az állapot hosszútávú kezelésében is.

10. A cukorbetegség kezelése

Egyes vizsgálatok szerint a kurkuma mérsékelheti az inzulinszintet és fokozhatja a cukorbetegség kezelésére szolgáló gyógyszerek hatását. Cukorbetegség esetén a kurkuma terápiás alkalmazását, illetve a megfelelő dózis meghatározását illetően kérjük ki orvosunk tanácsát az esetleges mellékhatások elkerülése érdekében.  

11. Az emésztőrendszer panaszainak enyhítése

A kurkuma természetes segítséget nyújthat a különböző gasztrointesztinális panaszok csillapításában. Beszámolók szerint a kurkumát fűszerként vagy étrend-kiegészítőként nem csak az enyhébb panaszok esetén alkalmazhatjuk, hanem akár olyan komolyabb emésztőrendszeri betegségek tüneteinek enyhítésére is, mint például az IBS, vagyis az irritábilis bél szindróma, valamint a Crohn-betegség.

Ajánlott kurkumát tartalmazó termék: Mannavita Almaecet Kapszula Krómmal

12. Koleszterinszintet csökkentő hatás

Beszámolók szerint a kurkuma hatékony lehet a szívbetegségek egyik fő kockázati tényezője, a rendellenesen magas koleszterinszint csökkentésében is.

13. Természetes fájdalomcsillapító

A gyulladással összefüggő állapotok során sokan tapasztalnak fájdalmat. A kurkuma a fájdalom szintjére gyakorolt enyhítő hatását mind klinikai vizsgálatok, mind pedig felhasználói beszámolók igazolják

14. A máj egészségének védelme

A kurkumin antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatása segíthet a májsejtek megújulásában és a májműködés javításában, így a kurkuma rendszeres fogyasztása javasolt azoknak is, akik szeretnék májuk egészségét megőrizni.

Ajánlott kurkumát tartalmazó termék: Mannavita Hepadex

15. Immunerősítő

Tanulmányok szerint a kurkumin immunstimuláns tulajdonságokkal rendelkezik, így a kurkuma rendszeres bevitele segíthet a szervezet védekező képességének fokozásában és az immunrendszer erősítésében.

Mit érdemes szem előtt tartani a kurkuma rendszeres fogyasztása előtt?

Ugyan a kurkuma egy természetes, és jellemzően biztonságosan alkalmazható növény, fontos szem előtt tartani a következőket:

A kurkuma biológiai hasznosulása

A kurkuma aktív összetevője, a kurkumin ugyan egy erőteljes vegyület, az emberi szervezetben sajnos nem szívódik fel könnyen. A fekete borsban található piperinnel kombinálva azonban a kurkumin felszívódása akár 2000%-kal is növelhető. A kurkumát ezért érdemes fekete borssal egyidejűleg ételeinkhez adni, illetve olyan kurkuma alapú étrend-kiegészítőt alkalmazni, mely a jobb biológiai hasznosulás elősegítése érdekében fekete borsot, vagy az abból kivont piperint is tartalmaz.

Lehetséges mellékhatások

Rendellenesen magas mennyiségben alkalmazva, illetve az arra érzékenyeknél a kurkuma olyan emésztési problémákat okozhat, mint például a puffadás, a hasmenés, vagy a gyomorfájdalom.

Vérhígító hatás

A kurkuma vérhígító hatású lehet, így vérhígító gyógyszerek alkalmazása és vérzési rendellenességek esetén, valamint műtéti beavatkozások előtt tanácsos orvoshoz fordulni a kurkuma alkalmazásának biztonságosságát illetően.

Gyógyszerkölcsönhatások

A kurkuma kölcsönhatásba léphet bizonyos gyógyszerekkel, például az előző bekezdésben is említett antikoagulánsokkal, vagyis vérhígítókkal, vagy a trombocita-működés gátlókkal. Ezeken felül befolyással lehet a cukorbetegség esetén alkalmazott gyógyszerekre fokozva azok hatásait, és növelve a hipoglikémia, vagyis a rendellenesen alacsony vércukorszint kockázatát.

Epehólyag-problémák

A kurkuma nagy mennyiségben történő alkalmazása súlyosbíthatja az epehólyag-problémákat, így ezek fennállása esetén ajánlott orvosunk tanácsát kérni a fűszer biztonságosan fogyasztható mennyiségét, illetve az esetleges alternatívákat illetően.

A fenti információk tájékoztató jellegűek! Hosszú ideig fennálló, nehezen szűnő, gyakran visszatérő, vagy súlyosbodó panaszok esetén forduljunk orvoshoz!

Források:

https://examine.com/curcumin/

https://examine.com/black-pepper/

https://examine.com/study/1YxR2d/

https://examine.com/study/g98Ln9/

https://examine.com/study/pdE221/

https://examine.com/study/g98Ln9/

https://examine.com/study/md3Yq0/

https://examine.com/study/z0AoVd/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK548561/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK92752/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK568018/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK493173/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK430847/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK541064/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK535419/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK556106/

Fotók a megjelenés sorrendjében:
Karolina Grabowska, Ranadipta Sadhukhan

SHVETS production, Ketut Subiyanto,

Towfiqu Barbhuiya

Általános táplálkozási és egészség tanácsadó, szakértő. Az Egyesült Királyságban, egészség tanácsadóként dolgozott a Holland & Barrett-nél és a Superdrug-nál.
Jelenleg Összesen 849 cikk között kereshet.
Videók megtekintése:

Szabolcs videók youtube Szabolcs, Inda videók Szabolcs videók, Bitchute